Egy oldal Oszétiáról, az oszétokról: a jászok rokonairól

A 12. századra az addig egységes és erős alán állam a feudális széttagoltság állapotába süllyedt. Ekkorra megszilárdult a feudális földtulajdon, megnőtt az aldarok (földesurak) hatalma. Az aldaroktól függésben éltek a parasztok jelentős tömegei. Több aldar saját fegyveres erők felett parancsolt. Az aldarok hatalmának növekedésével párhuzamosan gyengült a központi kormányzat, vagyis a király hatalma. Alánia királyai egyre inkább csak névleges urai lettek az államnak, a valódi hatalom a földesurak kezében összpontosult. Az aldarok saját nagybirtokaikon mint kiskirályok uralkodtak, gyakran harcolva egymás ellen. Julianus barát, amikor 1236-ban Alániában járt, beszámolt arról, hogy az ország feudális anarchiába süllyedt.

Bár Alánia a 12. században meggyengült, a kor nemzetközi politikájában továbbra is jelentős szerepet játszott. Jó kapcsolatokat ápolt az ország a térség többi államával: Grúziával, az orosz fejedelemségekkel, Bizánccal. A 12. század közepén az alán király feleségül adta lányát III. György grúz uralkodóhoz. Ebből a házasságból született Grúzia nagy királynője, Tamara, az ő férje lett 1189-től David Soslan  alán herceg.

A 13. század elején Alánia királyai már a nagyhatalmú aldaroktók függtek. Az alán állam szétesőben volt. Ilyen helyzetben érte el a mongolok inváziója az Észak-Kaukázus térségét 1222-ben. Ebben az évben egy harmincezer főt számláló mongol sereg megszállta Alánia nagy részét és mérhetetlen károkat okozva feldúlta az országot. Miután a mongolok vereséget mértek az alánokra, 1223-ban legyőzték az egyesült orosz-kun seregeket is.

A mongolok második hadjárata 1238-ban érte el Alániát. A következő évben a mongolok hosszú ostrom után elfoglalták az alán fővárost, Magaszt. Több alán földesúr megadta magát, hogy így elkerülje a hódítók bosszúját. Éveken át tartott még az elkeseredett küzdelem, de a mongolok végül legyőzték az alánokat. Nemcsak a középkori alán állam bukott el, hanem azt alánok jelentős része kénytelen volt elhagyni hazáját. A térségből elvándorló alánok (jászok) a kunokkal együtt Magyarországon telepedtek le.

Kínai források szerint legalább tízezer alán katonát soroztak be a mongol hadseregbe, akiket hamarosan a mai Mongólia és Észak-Kína területén telepítettek le. Ez az alán néptöredék az őshazával nem tartotta a kapcsolatot és beolvadt a mongol népbe.

Az alánok nagyobb része az őshazában maradt. Az elkövetkező évtizedekben nagy tömegeik az alföldi területekről a védelmet nyújtó hegyek közé vándoroltak és ott aulokban (falvak) telepedtek le.

A 13. század közepére a mongolok meghódították Kelet-Európa jelentős részét. Létrehozták az Arany Horda birodalmát, amelynek a mongolokkal szövetséges tatárok lettek az urai. Az Arany Hordához tartozott Alánia északi, alföldi része. A Kaukázus magas hegyláncai közé menekült alánokra azonban nem terjedt ki a mongol-tatár uralom. Az alán arisztokrácia és a katonai elit tagjai közül sokan Grúziában találtak menedéket.

A hegyvidékről kiindulva az alánok (oszétok) több alkalommal tettek kísérletet arra, hogy visszahódítsák a tatár-mongol kézen lévő alföldi területeket és ezzel feltámasszák az egykor nagy és erős Alániát. Első próbálkozásuk 1263-ban történt, amikor az Iránt uraló Hulagu kánnal szövetkeztek. Az egyesült sereg Derbentnél legyőzte a tatárokat, azonban a döntő csatát a Terek folyó mellett elvesztette.

1292-ben Bagatar oszét hercegnek sikerült elfoglalnia a fallal körülvett Gori városát és a környező területeket. 1306-ban Bagatar meghalt és az oszét felszabadító harcok nem folytatódtak.

Az Arany Horda területén élő alánok közül sokan városokban éltek, többen gabonakereskedelemmel foglalkoztak. A Horda hadseregében sok alán katona szolgált, vitézségüket a tatárok is elismerték.

1395-ben Timur Lenk, a félelmetes hírű mongol uralkodó legyőzte az Arany Horda csapatait. Timur több alkalommal feldúlta az észak-kaukázusi városokat, súlyos károkat okozva ezzel az oszétoknak is.